Így lehet újra rend a lakásodban

Az új év első hónapjai nemcsak a tervezésre, hanem a lakás rendberakására és a dolgok rendszerezésére is kiváló időszak. Az embert ilyenkor a szokásosnál kevesebb teendő várja otthon, hiszen nincs egyetlen egy piros betűs ünnep sem ebben a hónapban. Lássuk, hogyan tehetjük rendbe a lakást gyorsan és egyszerűen!

A szortírozás bűvöletében

Ha visszagondolsz a tavalyi évre, akkor vajon hányszor gondoltad azt, hogy érdemes lenne kiválogatni a haszontalan cuccokat és megválni tőlük? Alapesetben az éves lomtalanítás erre jó alkalom lenne, de az igazság az, hogy a kisebb dolgokra ilyenkor nem gondolunk. Azokra, amelyeken mindig megesett a szívünk valamiért. Éppen ezért érdemes átválogatni a fiókokat, szekrényeket, magasan lévő polcokat, dobozokat, egyszóval mindent, ahol tárolunk valamit.

dreamstime_m_27039383.jpg

Ilyenkor ne legyünk restek teljesen kipakolni a szekrényeket, fiókokat, ne féljünk a polcok kiürítésétől sem! Alkalmazzuk a „megy vagy marad” szabályt, azaz, amire nincs szükségünk azt tegyük külön. Én akkor jöttem rá, mennyire hasznos ez a megoldás, amikor két jókora polcnyi helyet sikerült felszabadítanom egy szekrényben. Ha vonakodós fajta vagy és nem tudod eldönteni, hogy azt az adott dolgot még használnád-e valamikor, akkor csak azt kérdezd meg magadtól, hogyha elkötöznél-e új otthonba, akkor magaddal vinnéd-e? Tudnád-e használni az új házban? Ha nem dobd ki, vagy ajándékozd el!

Elkerülni a rendetlenség kialakulását

A rendetlenséggel sokszor az a baj, hogy újratermeli magát. A legegyszerűbb, ha már a nap végén leszámolunk vele és idő előtt elpakoljuk a kanapén, vagy az asztal háttámláján felejtett ruhadarabokat. Igaz, sokszor a rendetlenséget azért nehéz kordában tartani, mert olyan dolgok miatt jön létre, amire nincs időnk. Egy eltört képkeret, egy varrásra váró pulóver, egy javításra váró cipő vagy egy megrepedt váza gyakran hónapokig várja a sorsát, ami végül sohasem jön el. Azaz ezek a dolgok sohasem lesznek valójában megjavítva.

Éppen ezért szerezz két dobozt. Az egyikre írd rá, hogy „javítandó”, a másikra meg azt, hogy „szerelőhöz”. Ezeket tedd olyan helyre, ahol nincsenek útban, de azért legyenek könnyen hozzáférhetők. Ilyen hely lehet például egy kamra vagy egy kis sufni. Így mindig látni fogod, melyek azok a dolgok, amelyekkel záros határidőn belül foglalkoznod kell. Ez segíthet abban, hogy a sorsára hagyott tárgyakból ne halmozódjon fel rendetlenség.

Rendrakás a konyhában

Ha van hely, ahol akadnak elfelejtett cuccok, akkor az a konyha. Lejárt szavatosságú fűszerek, ételízesítők, lekvárok bőségesen akadhatnak. Éppen ezért nem árt a konyhát is alaposan átnézni, nincsenek-e olyan dolgok a konyhaszekrényekben, amelyek feleslegesen foglalják a helyet. Ha a tányérok és edények között látsz olyanokat, amelyeket már több mint egy éve nem használtál, akkor is érdemes egy komolyabb válogatást tartani és kivinni a kerti kis házba azokat, amelyekről azt gondolod, hogy nincs már szükség rá.

41010130-36.jpg

Célszerű a háztartási kisgépek terén is rendet rakni. Ha a robotgép, vagy a gofrisütő tartozékai eddig összevissza hevertek a szekrényekben, akkor ezeket is rendszerezd, hogy bármikor könnyedén hozzájuk tudj férni, ha szükség van rájuk.  Szintén jelentős tétel lehet még az üres műanyagdobozok rendszerezése. Ezek, az alapvetően ételtárolásra, vagy hordozásra használható dobozkák nagyon hasznosak tudnak lenni, amikor valóban használjuk őket, de üresen bizony sok kellemetlenséget okozhatnak. Éppen ezért próbáld meg őket is rendszerezni! Válogasd külön a tetőket és állítsd őket egymás mellé. Ha másképpen nem egy, akkor egy gumiszalaggal fogd össze őket. Az üres dobozokat pedig próbáld meg egymásra rakni, így nem fognak sok helyet foglalni.

Remélem a fenti tippekkel sikerült segítenem, hogy rendszerezettebbé és élhetőbbé legyen az otthonod. Ha neked is vannak hasznos tippjeid ezzel kapcsolatban, akkor ne felejtsd el megosztani velünk hozzászólás formájában!