Ne hagyd veszni az epreket! Készíts belőlük lekvárt!
Lassan végéhez közeledik az eper szezonja, már csak néhány helyen lehet kapni még igazi hazai epret. Ha valaki legalább annyira szereti az ízét, mint én, akkor érdemes lekvárként eltenni néhány üveggel belőle, hogy később a hidegebb hónapokban is kiélvezhessük minden zamatát. Ehhez mutatok most egy receptet!
Én nagymamámtól tanultam az eperlekvár készítés fortélyát. Manapság már sokféle verzió létezik, vannak vodkával, vagy naranccsal kevert változatok is. Én jobban szeretem a hagyományos ízeket, mivel szerintem ezek őrzik meg leginkább az eper zamatos és édes karakterét. Általában 4-5 kilogramm epret biztosan meg szoktam tudni csinálni lekvárnak, így a recept is körülbelül ekkora mennyiségre vonatkozik.
Az eperlekvár készítéséhez először is áztassuk be az epreket 5 percre hideg vízbe, majd folyó víz alatt alaposan mossuk meg őket! Ezután hagyjuk teljesen lecsepegni az eper szemekről a vizet. Erre kiválóan alkalmas lehet egy, a mosogatótálca felé helyezett szűrő. Miután a víz lecsepegett az eprekről egyesével vegyük ki belőlük a zöld részeket. Ez idő alatt alaposan vizsgáljuk meg a szemeket, ha találkozunk olyannal, ami már egy picit megpuhult, vagy sérült, inkább váljunk meg tőle, vagy vágjuk ki a puha részt.
Következő lépésben tegyük egy nagy tálba az eper szemeket, majd krumplinyomóval törjük össze őket. Ezután adjunk hozzá kristálycukrot, legalább 1,2 kilogrammnyit. Miután ezzel megvagyunk tegyük hűvös helyre a masszát, hogy a cukor teljesen feloldódjon és legalább egy napig hagyjuk állni.
Másnap öntsük át egy edénybe és forraljuk fel az eper masszát. Ezután öntsük rá egy fémszűrőre és nyomkodjuk át rajta a pépet, hogy ily módon egy kicsit ki tudjuk vonni belőle a még megmaradt levet. Ezután öntsük vissza az edénybe a sűrűjét. Miután ezzel megvagyunk még locsoljuk meg egy kis citromlével. Szerintem jobb, ha saját magunk által facsart citromlevet használunk 1-2 citrom felhasználásával, mert ebben az esetben kellemes és friss citrusos mellékízt kap az eperpépé. Ahhoz, hogy a citromlé kellően ellepje a masszát egy fakanállal kevergessük át néhányszor. Ez azért is fontos, mert így nem kell tartósítószert használni az eperlekvár elkészítéséhez! Következő lépésben közepes lángon 30 percig forraljuk és ez idő alatt is kevergessük meg, nehogy véletlenül letapadjon az alja.
Miután levettük a főzőlapról azon nyomban öntsük sterilizált üvegekbe az eperlekvárt, majd jó erősen csavarjuk rájuk a fedeleket annak érdekében, hogy kialakuljon a vákuum. Nagymamám praktikája szerint ezután érdemes mindegyik üveget legalább 10 percre fejre fordítani, hogy biztosra menjünk! Végül pedig bugyoláljuk be az üvegeket és legalább 24 órán át hagyjuk a dunsztban pihentetni az eperlekvárt.
Ha ezzel megvagyunk, akkor már mehetnek is a kamrába a megfelelő polcra az eperlekváros üvegek. Az eperlekvár később nemcsak kenyéren, hanem süteményeken, piskótákon, kalácsokon, vagy akár natúr joghurtba keverve is finom lehet. De azt hiszem az elfogyasztásához már nem szükséges tippeket adnom. Ha neked is van valamilyen eperlekvár főzési tipped, esetleg recepted, akkor oszd meg velünk hozzászólás formájában!