5 dolog, amit nem tudtál a robotporszívókról

Bevallom, hogy nemrég a házimunka terén a kényelem útjára léptem. Nem tudtam ellenállni egy robotporszívónak, ezért beújítottam egyet. Előtte alaposan körülnéztem a piacon és ár-érték arányban a legmegfelelőbbet választottam. Mire eljutottam a végső jelölt kiválasztásáig, nagyon sokat tanultam a szakemberektől és az itthoni használat során is szert tettem olyan tapasztalatokra, amelyeket most érdemesnek tartok megosztani Veletek! 

Az első robotporszívó a formáját tekintve lényegében megegyezett a jelenleg elérhető változatokkal, ugyanis korong alakú volt. Mindez nem a véletlen műve, ergonómiai szempontból ez számít a lehető legideálisabb kialakításnak. Eleinte volt bennem félsz, hogyan fogja kitakarítani a sarkokat, de szerencsére már erre és még ezer minden más szituációra fel vannak készítve. Jöjjenek az érdekességek!

1. Sci-fiből valóság

A robotporszívóról mai ismereteink szerint Robert A. Heinlein írt először a The Door Into Summer („Ajtó a nyárra”) elnevezésű novellájában. Az amerikai sci-fi író egy olyan készüléket álmodott meg, amely saját töltőegységgel rendelkezett. 1969-ben a The Avengers („A bosszúállók”) című tévésorozat egyik részében is olyan robotporszívóról tettek említést, ami magától visszatér a töltőegységhez. Az első mai értelemben vett robotporszívót 1996-ban mutatta be a svéd Electrolux. A Trilobite-nak annak idején a BBC műsora, a Tommorrow’s World („A holnap világa”) csinált világhírnevet. Mégsem volt sokáig egyeduralkodó, ugyanis 2001-ben érkezett az iRobot Roomba elnevezésű robotporszívója. 

sencor_robotporszivo_02.jpg

2. Nem esnek le a lépcsőn

Robotporszívóknál gyakori kérdés, hogy hogyan birkóznak meg a lépcsőkkel és a küszöbökkel? Nos, még a legolcsóbb változat is át tud menni az 1 centiméter magas küszöbön, de egy drágább kivitelű robotporszívó számára a 1,5 centiméteres „léc” sem jelenthet akadályt. A lépcsőről pedig egyáltalán nem esnek le, mert a beépített érzékelők ezt meggátolják. Az én készülékem egyszerűen csak megáll, ha a padló széléhez ér, majd szépen tovább gurul arra, amerre tud.

41007697_28.jpg

 3. Sokáig bírják

Talán a kis méretük, talán más miatt sokakban az a félelem él, hogy egy akkumulátoros robotporszívó nem bírja sokáig szusszal. A helyzet az, hogy még egy egyszerűbb típus is legalább 80 percig működtethető egy feltöltéssel, de egy nagyobb, 6200 mAh lítiumion akkumulátorral szerelt változat akár 200 percig is képes egyfolytában üzemelni. Az akksi lemerülésekor pedig a porszívó automatikusan visszatér a töltőegységhez, így néhány óra múlva újra használható lehet. 

4. Ettől mennek tönkre

A robotporszívóknál, de igazából minden akkumulátoros porszívónál szintén erős félelem lehet, hogy az energiatároló egység idő előtt tönkremegy. Ez azonban nem amiatt következhet be, ha esetleg túl sokat használja valaki a készüléket teli tartállyal. Sokkal egyszerűbb oka van, annak, ha egy robotporszívó idő előtt felmondja a szolgálatot. Amikor hosszú ideig nem használjunk, mert mondjuk költözésnél, vagy házfelújításnál megfeledkezünk róla, akkor az akkumulátora túlságosan lemerül, emiatt a következő használatnál már nem lehet újra feltölteni. A robotporszívók élettartama a legegyszerűbben úgy őrizhető meg, ha rendszeresen használjuk őket. Ezt érdemes szem előtt tartani annak érdekében, hogy ne kelljen szervizbe mennünk miattuk. 

41010130-36.jpg

5. Sarkokat is kitisztítja? 

Bejegyzésemet azzal kezdtem, hogy kezdetben kételkedtem abban, hogy vajon a sarkokat is ki tudják-e tisztítani. Nos, az otthoni „teknősbékám”, vagyis a robotporszívóm az alján található, hosszú sörtés keféknek köszönhetően könnyedén ki tudja kaparni a sarokból a nem oda illő porcicákat. Ezek a kefék működés közben folyamatosan, befelé forognak, odatervelve ezáltal a portartály nyílásához a finomport. Így a készülék könnyebben fel tudja szippantani a szennyeződéseket. Takarítás közben tehát nem kell aggódnunk emiatt a kérdés miatt, mert a robotporszívó alaposan ki fogja tudni takarítani a sarkokat is. És már vannak olyan változatok, amelyekkel akár nedves törlést is végre lehet hajtani a padlón. Így két legyet ütsz egy csapásra és mire jönnek a vendégek, addigra tökéletesen tiszták lesznek a járólapok!  Remélem sikerült kedvet csinálni a robotporszívókhoz, amelyek ma már ugyanúgy hozzátartoznak a modern otthonokhoz, mint az automata kávéfőzők, vagy a mikrohullámú sütők. És ami ennél is fontosabb: leveszik a takarítás terhét az emberek válláról, így több idő maradhat a fontos dolgokra, így például a szeretteinkre, vagy a hobbinkra.