Három konyhai kisgép, amelyeknek nagy hasznát veheted a rohanós reggeleken

Szeptember elsején elkezdődött az idei tanév. Bár még senki sem tudja, lesz-e online oktatás, annyi bizonyos, hogy újra itt a koránkelés és a gyors reggelizések időszaka. A gyerekeket általában legalább olyan nehéz felkelteni reggel, mint amennyire küzdelmes őket ágyba parancsolni előző este. Így aztán reggelente időhiánnyal kell megküzdeni.  

szenvdvicssuto_01.jpg

De azt mondják a szakemberek – és ebben szerintem nagyon igazuk is van – hogy a napot egy jó és tápláló reggelivel kell indítani, más különben nehezebb koncentrálni, vagy odafigyelni a suliban. Persze, hogyan is figyeljen a gyerek, ha rögtön az első óra után már korog a gyomra mert nem evett eleget? Éppen ezért most összeszedtem néhány hasznos konyhai kisképet, amelyek kellenek ahhoz, hogy reggel minél gyorsabban elkészülj a reggelivel.

Kenyérpirító

Egy nagyobb tudású kenyérpirítóval igazán hatékony tudsz lenni reggel, hiszen minimum két toast kenyérszelet is pirítható benne. Ideális esetben a készüléken többféle pirítási szint állítható be, ami azért előnyös, mert van, aki enyhén, van, aki pedig jobban megpirítva szereti a pirítóst. A nagymama házi lekvárjával, esetleg mogyoróvajjal kiegészítve a pirítós rendkívül gyorsan elkészíthető. Persze manapság vannak már olyan változatok is, amelyek melegen tartás, vagy fagyasztott kenyér kiolvasztás funkcióval rendelkeznek. Ami szerintem mindenképpen hasznos, ha egy kenyérpirítónak van melegen tartó rostélya. Ez kifejezetten jól jön, ha valaki szereti az enyhén meleg croissant, vagy kakaós csiga fogyasztását.

kenyerpirito_02.jpg

Szendvicssütő

A szendvicssütő örökzöld sláger, szerintem sohasem fog kimenni a divatból, mert segítségével gyorsan készíthetünk meleg, friss és tápláló reggeliket.  Ezen a téren egy 4 az 1-ben szendvicssütő ideális választás lehet, ugyanis háromszög alakú szendvicseket, gofrit, vagy akár paninit is készíthetünk bennük. Sőt, adott esetben még grillezésre is alkalmasak, így például akár virslit, vagy csirkehusit is grillezhetünk rajtuk. A különböző betétek egyszerűen cserélhetők, a rugós retesz segítségével.

Egy ilyen szendvicsütőben elkészített sonkás-sajtos panini illata mindenkit kicsalogat az ágyból és akkor még nem beszéltünk a friss gofriról, ami szintén közkedvelt reggeli fogásnak számít idehaza. Szerintem érdemes a gofri tésztáját már előző este kikeverni, mert a benne lévő élesztőnek nem árt, ha egy kicsit pihentetve van. Persze, ha valakinek van rá ideje, akkor még reggel azelőtt kikeverheti, hogy a család felkelne, de tény, hogy a sütése a panininél és a szendvicsnél egy kicsit több időt vesz igénye.

szendvicssuto_02.jpg

Smoothie mixer

Végül, de nem utolsó sorban egy smoothie mixer sem hiányozhat a háztartásból szerintem, ha valakinek iskolás gyerekei vannak. Mert az oké, hogy tudjuk, mi lesz a reggeli, de a tízórai sok mindenkit gondolkodóba ejthet. Egy otthon elkészített smoothie azonban nemcsak egészséges, de rendkívül tápláló és finom is lehet. Sűrűségüket mi határozhatjuk meg: tej helyett használhatjuk joghurtokat, illetve minél több a gyümölcs- vagy zöldségtartalmuk, annál sűrűbbé válnak. Kedvenc kombóm a zabpehellyel, az eper joghurttal és eperszemekkel elkészített smoothie.

 

smoothie_v2.jpg

A smoothie mixerek közül szerintem érdemes olyat választani, amelyek a jeget is meg tudják zúzni. A gyümölcs és zöldségitalokba én ugyanis szoktam egy kis jeget is tenni. Nyáron azért, hogy hűvös legyen az ital, ősszel pedig azért, hogy ne váljon gyorsan szobahőmérsékletűvé, mert mire beviszi magával a gyerek a smoothie-t addigra „felmelegedhet”, úgy pedig már nem olyan finom. Az ideális smoothie kiválasztásánál emellett érdemes azt is számításba venni, hogy olyan gépet vegyünk, amihez adnak hordozható, ivónyílással ellátott BPA-mentes palackot, ami könnyedén befér az autó ajtózsebébe, vagy a kerékpár kulacstartójába.

smoothie_01.jpg

Bízom benne, hogy sikerült pár hasznos tippet adnom és ha Neked is van ötleted olyan konyhai készülékre, ami nélkülözhetetlen a gyors és egészséges reggelikhez, akkor mindenképp írd meg kommentben!